Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk "sütiket" használunk honlapunkon. Az oldal használatával Ön beleegyezik a "sütik" használatába.
Az intézetBemutatkozás

A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara (ME BTK) magyar szakos képzésének megtervezésekor alapvetően két tényezőt vettünk figyelembe: a hagyományos magyar szakos képzés jellegének megtartását, illetve az újabban jelentkező regionális és országos foglalkoztatási igényeket. A bölcsészek elhelyezkedési lehetőségeiről, esélyeiről a http://bolcseszhefop.atw.hu címen érhető el egy újabban készült felmérés. E felmérésből kitűnik, hogy a mesterszakon megszerezhető tanári diploma mellett a bölcsész végzettségűek más területeken is elhelyezkedhetnek: a hagyományos pedagógusi és kutatói munkakörökön, valamint a képzettséghez közvetlenül kapcsolódó munkahelyeken túl elsősorban a közigazgatásban, az uniós intézményrendszerekben és feladatokban, a versenyszféra nyelvtudást és kommunikációs, illetve elemzési készséget igénylő részében, a médiában, az állami, önkormányzati és civil kulturális intézményekben, a projektmenedzsmentben, általános szervezési feladatok terén számítanak bölcsészekre.

Az ME BTK Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete a bolognai felsőoktatási rendszer mindhárom szintjén biztosítja a magyar szakos hallgatók képzését: hároméves alapképzésünk (BA) után két és fél éves tanári vagy kétéves nem tanári mesterszakon (MA) is tovább lehet tanulni, a legtehetségesebbeket pedig ezután Irodalomtudományi Doktori Iskolánkba várjuk hároméves PhD tanulmányokra. Az osztatlan tanárképzés a bolognai háromszintű képzés két alsóbb szintjével párhuzamosan, azokat kiváltva működik. Az osztatlan tanárképzésben részt vevő hallgatók 8 féléven át folytatnak magyar szakos tanulmányokat akkor, ha általános iskolai tanári diplomát kívánnak szerezni, és 10 féléven át akkor, ha középiskolai tanári diploma megszerzése a céljuk. A bolognai képzés harmadik szintje, a doktori tanulmányok folytatása természetesen számukra is nyitva áll.

Intézetünkkel és képzéseinkkel kapcsolatban honlapunkon, ahová most Ön is ellátogatott, minden információt megtalál. Felhívjuk figyelmét, hogy képzéseink mintatanterveinek, az egyes tantárgyak olvasmányjegyzékeinek, valamint a magyar szakos képzés technikai követelményeinek tekintetében e honlap tartalmát tekintjük irányadónak, vagyis a mindenkori érvényes előírásokról itt adunk naprakész tájékoztatást.

Minden kedves hallgatónknak tartalmas böngészést, eredményes felkészülést és kellemes egyetemi éveket kívánunk!